Karácsonyi fények 2.rész

 *.*Drágáim*.*

Meghoztam a karácsonyi novellám második  részét !

Remélem tetszeni fog :)

                                                             Jó olvasást !

 Karácsonyi fények 2.rész

Egész Németország csendben és békében töltötte a szentestét. Azonban volt egy ház, egy gyerekszoba, melyet a vidám kacajok és nevetések töltöttek be.

- Missy, te nem szejetnéd, ha az anyukád és az apukád olyanok lennének, mint az én anyukámék? – kérdezte Stephan gyermeki bájjal unokanővérétől.

- Mire gondolsz, Prücsök? – simogatta meg Missy Stephan arcát.

- Ajja, hogy tudod, van olyan kajika gyűjű az ujjukon apáéknak, és a te mamádnak nincs. Éjted máj? – dugott be egy gumicukrot a szájába. – Imádom a gumicukjot – jelentette ki büszkén. Mint annyi minden mást, a gumicukor iránti rajongást is az édesapjától örökölte.

- Nagyon szeretném, ha anya és apa összeházasodnának. De szerintem apa sohasem fogja megkérni anya kezét – magyarázta letörten Missy. – És te, Prücsök, nem szeretnél egy kistestvért? – terelte gyorsan más irányba a beszélgetést.

- De igen! Egy kislányt, mejt jól meg lehet húzni a haját – mondta Stephan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Ho-hó, Prücsök! Azért azt mégsem szabad. Izzie néniék nem örülnének neki, az biztos – okoskodott Missy. – Na, Prücsök, mi aztán meg vagyunk áldva a családunkkal – mondta már magának, hiszen látta, hogy Stephan gondolatban már teljesen máshol jár.

- Missy! Van egy ötletem! – ugrott fel Stephan tapsikolva.

- Igen? És mi lenne az? – kérdezte Missy kíváncsian.

- Megkéjjük a Kajácsonyi angyalkát, hogy hozzon nekem kistestvéjt, Tom bácsinak meg egy kis észt – bólogatott nagy elégedetten a kisfiú. Büszke volt magára, amiért ilyen jól kitalálta a dolgokat.

- És hogyan kérjük meg? Hívjuk fel telefonon? Vagy hogyan gondoltad? – legyintett Missy lemondóan.

- Nem! Majd megíjjuk neki levélben, és akkoj biztosan teljesül a kívánságunk. Na? – ült le az ágyára Stephan, Missy válaszát várva.

- Rendben van. Ez tényleg nagyon jó ötlet – kócolta össze játékosan Stephan haját.

- Missy! Majd ha nagy leszek, és olyan ejős, mint apu, akkoj feleségül foglak venni – mosolygott bájosan Stephan unokanővérére.

- Azt nem lehet, te kis butus. Mi unokatestvérek vagyunk, és nekünk nem szabad összeházasodni. De azért köszönöm, nagyon aranyos vagy – nyomott egy puszit Stephan arcára.

- Tudtam én, csak… csak…

- Párna csata! – kiáltotta hirtelen Missy. – Egy, két’, há’! – Arra azonban nem számított, hogy Minimanó már rég készen áll a nagy csatára.

- Hallod ezt? – kérdezte Kristy Ann nevetve Izzietől.

- Igen, jól elvannak – tette az utolsó üveget is a tálcára.

- Nagyon szeretik egymást, ez egyértelmű – indult el Kristy Ann a nappaliba.

- Szóval, bátyó, eldöntötted? – kérdezte Bill ikrétől. A mondat hallatán Kristy Ann megtorpant, még mielőtt az ikrek észrevehették volna, hogy mindent hall.

- Igen, el. Teljesen biztos vagyok benne, ez lesz a legjobb mindenkinek – magyarázta Tom öccsének. Ahogy ezek a szavak elhagyták az ajkait, Kristy Ann falfehér lett és térdei is megroggyantak. Meg kellett kapaszkodnia valamiben, mert attól félt, nem fogja megtartani a saját lába.

- Kristy Ann, mi a baj? Rosszul vagy? Szóljak Tomnak? Kérsz egy kis vizet? – fogta meg barátnője karját Izzie.

- Nem, nem kell semmi, jól vagyok, csak… csak… Tom el akar hagyni engem! – kezdtek potyogni Kristy Ann könnyei.

- Jaj, szívem, biztosan csak félreértettél valamit. Nem hiszem, hogy Tom elhagyna téged, hisz szeret. Te vagy a mindene – nyugtatgatta Izzie barátnőjét.

- Nem! Nem szeret, ez már biztos. Egész héten olyan fura volt, és nem is nagyon voltunk együtt.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Ha meg Tom mégis elhagyna téged, akkor egy nagy marha. Nem tudja, hogy mit veszít – törölte le Izzie barátnője könnyeit. – Figyelj rám! – fogta tenyerei közé Kristy Ann arcát. – Most bemegyünk a nappaliba, és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, aztán szépen végigüljük a vacsorát! Megértetted? – kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon Izzie, végig Kristy Ann szemeibe nézve.

- Igen, megértettem – húzta ki magát Kristy Ann, majd a fürdőszoba felé vette az irányt. – Izzie, várj meg, kérlek. Mindjárt jövök – mosolygott kedvesen barátnőjére, aki csak egy bólintással nyugtázta a kérést. – Készen vagyok. Mehetünk – jelent meg pár perc múlva, teljesen felfrissülve.

- Szólnál a gyerekeknek, hogy mindjárt vacsi? – biccentett fejével a gyerekszoba felé Izzie, ezzel is egy kis időt adva barátnőjének.

- Persze – nézett rá hálásan Kristy Ann.

- Mondjátok, ti normálisak vagytok? – kelt ki magából Izzie, ahogy belépett a nappaliba, és Kristy Ann hallótávolságon kívülre került.

- Mi? Miért? – kérdezte Tom csodálkozva.

- Igen, ti! Jó lenne, ha máskor megválogatnátok a beszédtémát! Bárki meghallhatja – oktatta ki őket Izzie.

- Bocs, hogy létezem – kelt ki magából Tom, majd miután felpattant ültéből, az ajtó felé indult. – Szívok egy kis friss levegőt – vetette oda foghegyről.

- Ennek meg mi baja van? Valami rosszat mondtam? – kérdezte Izzie Tom hűlt helyét bámulva.

- Hát, kicsim – nézett rá Bill a fejét csóválva –, túl nagy a szád. Viszont… igazán jó lenne, ha ez így is maradna… egész éjjel – kacsintott Bill a feleségére, és még az alsó ajkát is megnyalta a hatás kedvéért.

- Szóval nagy a szám? – húzta fel egyik szemöldökét Izzie. – Értem – folytatta nyugodt hangon, miközben hátat fordított férjének. – Majdnem elfelejtettem! – nézett vissza a válla fölött. – Borzalmas fejfájásom lesz egész éjjel, és meglehet, hogy még holnap is… és holnapután is. – Azzal elhagyta a helyiséget.

- Hűha, apa. Anya nagyon okos, ha tudja előre, hogy mikor fog fájni a feje – hangzott fel hirtelen Stephan hangja apja mellől.

- Igen, anya egy nagyon okos nőszemély – vigyorodott el sután Bill.

- Hát Bill, azt hiszem, ezt megkaptad – tört ki nevetésben Kristy Ann és Missy, bár Missynek fogalma sem volt arról, hogy ezen meg mi olyan vicces, de azért követte anyja példáját.

- Hahó! Mire ez a nagy vidámság? – nyitott be Tom és nézett kérdőn szerelmére.

- Missy, kicsim, maradj itt apával és Bill bácsival! Én segítek Izzienek megteríteni – hagyta ott őket Kristy Ann, figyelmen kívül hagyva Tom kérdését.

- Segíthetek valamit? – kérdezte Kristy Ann barátnőjétől, pedig látta, hogy már szinte mindennel készen van.

- Köszönöm, de már készen vagyok. Már csak a salátát kell behozni – mosolygott Izzie.

- Hozom – jelentette ki Kristy Ann.

- Na, jó. Ha ennyire segíteni akarsz, akkor vidd ki a salátás tálakat – kegyelmezett meg Izzie barátnőjének, látva, mennyire le akarja foglalni magát valamivel.

- Elintézem.

- Köszönöm! Szeretlek, drága – küldött neki puszit Izzie.

- Én is. – Majd miután elővette a szekrényből a tálakat, elhagyta a konyhát.

- Izzie, kicsim, tudod, hogy nem úgy gondoltam – karolta át Bill felesége keskeny csípőjét.

- Na, persze. Nekem nem úgy tűnt – fordult férjével szembe.

- Pedig csak egy ártatlan kis tréfa volt – mosolygott kacéran, és már azelőtt felesége szájára tapasztotta ajkait, mielőtt az bármit is mondhatott volna.

- Apaaa! – szaladt be Stephan az apja után, de az ajtóban megtorpant. Ó, máj megint anya szájában van az apa nyelve. Meg fog fulladni. Szólnom kell valakinek, hogy segítsen anyának. De kinek? futott át gyermeki agyán. – Tom bácsi – motyogta, majd visszaszaladt a nappaliba, ahol Tom ölébe vágódott, s ezzel szörnyű fájdalmakat okozott nagybátyjának.

- Stephan, meg akarsz ölni? – kérdezte Tom, miközben a fájdalomtól összegörnyedt.

- Hagyjál máj Tom bácsi! Apa megint anya szájában van, és szejintem anya meg fog fulladni, ha nem segítünk neki – hadarta el egy szuszra a kisfiú. – Gyejünk máj, Tom bácsi, nem is fáj az annyija – rángatta nagybátyja kezét Stephan.

- Hogy nem fáj? Ez? – nézett rá hitetlenkedve Tom. – Rettenetesen fáj te kis ördögfajzat – indult el unokaöccse után görnyedten.

- Veled meg mi történt? – kérdezte nevetve Kristy Ann, ahogy Tomék elhaladtak mellette.

- Semmi, csak Stephan majdnem leszakíto…

- Jaj, Tom bácsi, nem éjünk já a hisztijeidje! Gyeje máj! – szakította félbe nagybátyja mondandóját, majd a konyha felé kezdte húzni.

- Segíts – tátogta Tom Kristy Annek, félig-meddig hátra fordulva.

- A-a, menj csak – válaszolta Kristy Ann szinte már sírva a nevetéstől.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? – nézett rá kedvesen Tom, viszont szerelme egyetlen szó nélkül hátat fordított neki, és inkább lányát vonta ölelő karjaiba.

- Nagyon szeretlek, kicsim, ugye tudod? – puszilta meg lánya feje búbját Kristy Ann.

- Én is szeretlek, anya.

- Látod, Tom bácsi? Anya meg fog fulladni, ha nem segítesz neki – hisztizett Stephan, végig Tom kezét vagy ruháját rángatva.

- Dehogy fog megfulladni anyád – nevetett fel Tom, ahogy agya feldolgozta a látottakat.

- De igen! – dobbantott Stephan. – Kapkodja a levegőt! – Szinte már felvisított tehetetlenségében.

- Emberek, gyerek is van a házban – emelte meg a hangját Tom, a nevetéstől viszont alig bírt értelmes szavakat kipréselni magából.

- Jól van, na! – szakadtak el egymástól a szülők. – Mi csak… – kezdett magyarázkodni Bill.

- Ne nekem magyarázd, hanem a Kisördögnek – mutatott Tom unokaöccsére.

- Én nem vagyok öjdög! Én… én Minimanó vagyok. Anyáék mondták.

- Manó? Mini? Mi? Minimanó? A-a, inkább Kisördög – nevetett Tom, viszont Stephan keze ütésre lendült, a legérzékenyebb pontjára célozva.

- Minek hívtál Tom bácsi? – nézett fel szúrósan nagybátyja szemeibe Stephan.

- Öhm, hát Minimanónak – adta be a derekát Tom, és ezzel egy időben hallotta meg, hogy öccse röhögésben tör ki. – Ez nem vicces! Tudjátok, hogy fáj? – vágott kétségbeesett fejet, és ezzel magukra is hagyta őket.

- Apa, megint anya szájában voltál! – vágta csípőre a kezét rosszallóan Stephan. – Nem félsz, hogy megfullad? – nézett vádlón az apjára.

- Na, ebből hogy mászunk ki? – kérdezte suttogva, összeszorított fogakkal Bill.

- Szívem, keresd meg szépen Missyt és írjátok meg a karácsonyi listát! – nyomott papírt és tollat kisfia kezeibe Izzie.

- Jendben, anyu – vigyorgott anyjára. – De ezéjt még számolunk! – emelte fel mutatóujját és nézett összehúzott szemöldökkel apjára. – Még egyszej ne lássalak meg anya szájában! – Ettől az egy mondattól Bill láthatóan halálra rémült.

- Jaj, Manó, ne vágj már ilyen fejet. Csak nem félsz a kisfiadtól? – mosolyodott el Izzie, szerelme arcát látva.

- Én? Dehogy – nyelt egy nagyot Bill.

- Ja, látom – húzódott volna el Izzie, de Bill még egy utolsó csókra magához vonta. Arra azonban nem számított, hogy Stephan ismét megjelenik a konyhában.

- Apaa – szólt mérgesen apjára. – Most máj kihúztad a gyufát! Ezéjt most megcsikizlek – kezdett el szaladni apja felé.

- Végem van – nyögte Bill, majd ő is szaladni kezdett.

- Jól csikizd meg apát! – instruálta kisfiát Izzie.

- Hallottam! És jó, hogy velem vagy! Én is szeretlek! – kiabált vissza Bill sértődötten a nappaliból.

- Én is szeretlek! – kiabálta férje után Izzie. De ezt Bill már nem hallotta, mert Stephan hátulról ráugrott, és így a kanapéra zuhantak.

Akár azt is mondhatnánk, hogy szinte egész Németország visítozástól és kacajtól volt hangos. És ez csakis a Kaulitz-családnak volt köszönhető.