Karácsonyi fények 1.rész

*.* Drágáim !*.*

Mivel ma lesz szenteste , és én is szeretnék nektek ajándékot adni ..ezért megírtam egy 3 részes novellát :)Ezzel szeretnék nektek kedveskedni ...és boldog karácsonyt kívánni .

Karácsony másnapján és harmadnapján  hozom a hátra lévő két részt.

                                       Jó olvasást !

               Karácsonyi fények 1 rész .

Eljött az a nap, melynek hallatán az emberek szívét betölti a nyugalom és béke: a Karácsony. Pontosabban a szenteste.

Az utcák fehérbe burkolóztak, a házak pedig szebbnél szebb égőkkel és díszekkel voltak felékesítve.

Egész Németország fényárban pompázott.

Hogy én ki vagyok, arról majd később.

Ezeket a napokat mindig egy kedves családdal töltöttem, s ezért is döntöttem úgy, hogy most elmesélem az egyik legemlékezetesebb Karácsonyomat, a Kaulitz-családdal.

Hallgassátok figyelmesen!

Nos, így néz ki a Karácsony Kaulitz-módra.

- Kicsim, gyere, kérlek! Kellene egy kis segítség a salátához! – kiabált kétségbeesetten Bill egy késsel a kezében. – Kicsim!

Hát igen, nem a konyhaművészetéről volt híres… csoda, hogy eddig még nem kaszabolta össze az ujját a nagy sietségben.

Izzie

- Bill? Szóltál? – kiabált ki Izzie a gyerekszobából. – Épp Stephant öltöztetem. Tudnál várni kicsit?

- Persze, csak siess, mert mindjárt itt lesznek Tomék és nem leszünk kész időben – türelmetlenkedett Bill.

- Mondani könnyű – morogta az orra alatt Izzie. – Minimanó, állj meg egy helyben, hadd adjam rád az inget! – nézett kedvesen Izzie kisfiára. – Kicsim, kérlek… - kérlelte kisfiát, aki az istenért sem akarta felvenni azt a fránya inget.

Stephan

- Nehhemmm! – ellenkezett a gyerek. – Nem szejetem az inget anya. Nem! – forgolódott és toporzékolt, ezzel is mutatva, menyire nem tetszik neki a dolog. Hát igen, de ki szereti az inget? Nem is csoda, ha Stephan is így volt vele. Még csak 5 éves volt, de már kialakult a saját véleménye az öltözködési stílusáról. – Anya, én fajmejt akajok felvenni egy fekete pólóval… ahogy apa szokta – jelentette ki karba tett kézzel, dobbantva egyet, ellentmondás nem tűrő arckifejezéssel.

- Kész! Feladom! – forgatta meg szemeit Izzie, miközben az ágyra dobta az ellenségnek kikiáltott ruhadarabot. – Szólok apádnak, vele egyezkedj! – állt fel idegesen és kisétált fia szobájából.

- Ez az! – kezdett el ugrálni a szoba közepén Stephan, győzelmének örömére.

De nem csak ebben a házban volt nagy sürgés-forgás. Az idősebbik Kaulitz fiú családja sem volt éppen szokványos.

Kristy Ann

- Kristy Ann, gyere már! Csak rád várunk! Nem kell annyi smink, anélkül is gyönyörű vagy – kiabálta Tom a garázsba vezető ajtóban állva.

- Megyek már, csak még kihúzom a hajam. Addig ültesd be Missyt a gyerekülésbe! – kiabálta Kristy Ann a fürdőszobából. Úgy tűnik, ahol Kaulitz van, ott alapvető kommunikációs forma az egész házon keresztbe üvöltözés.

- Anya! Már rég bent ülök! – kapcsolódott be Missy is a „társalgásba”. – Miattad késünk el mindig mindenhonnan – futott fintorba az arca. – Apa, anya miatt megint el fogunk késni. Menjünk már! – türelmetlenkedett Missy a hátsó ülésen.

- Megyek, megsürgetem – indult vissza a házba Tom, de egyetlen szóra még visszafordult lányához. – Missy – nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Hmm? – nézett fel a könyvből lánya.

- Ígérd meg, hogy te nem leszel ilyen, mint anyád – kérte Tom teljes komolysággal, ugyanakkor kétségbeesetten lányát, aki erre csak szelíden elmosolyodott és így szólt:

- Ha nem hagyod, hogy ilyen legyek, akkor nem – adott egy cuppanós puszit apja arcára.

- Khm-khm… most akkor kire is várunk? – simogatta meg kedvese vállát Kristy Ann.

- Hát nem rám – egyenesedett fel Tom és magához húzta szerelmét egy futó csókra.

- Hm, nem is – csókolt vissza Kristy Ann.

- Fujj, muszáj ezt nyilvánosan? Mindjárt elhányom magam – jelentette ki Missy. A szülők erre egymásra néztek és hangos nevetésben törtek ki.

- Nem muszáj kicsim, de egyszer te is fogod csinálni! – csukta be a kocsi ajtaját Kristy Ann.

- Mi? Ki? Én biztos, hogy nem! Olyan undi… - imitált öklendezést Missy.

- Dehogynem – nézett Tom a lányára a visszapillantóból, aki erre olyan piros lett, mint az értett paradicsom.

- Apa, inkább az utat figyeld – bökött előre mutatóujjával szemlesütve.

- Óhajod számomra parancs – nevetett édesen Tom, és jobb kezének ujjait összefűzte szerelme kecses ujjaival.

Az út további része csendben telt el. Bár, ki tudja, milyen gondolatok vertek tanyát Tom Kaulitz elméjében…

- Mi a baj, kicsim? – mászott ki a hűtőből angyali mosollyal az arcán Bill.

- Semmi – mondta ironikusan Izzie és a pultra könyökölt. – Csak Minimanó olyan makacs, mint az apja – támasztotta meg állát az öklén.

- Szóval ez a baj – állapította meg Bill egy hatalmas vigyorral az arcán és hátulról átölelte kedvesét. – Azt hittem, hogy pont ezt szereted bennem, vagy rosszul tudom? – csókolt felesége nyakába, melytől a nő testét elöntötte a libabőr. – Csak nem fázol? – harapott gyengéden felesége nyakába.

- Ne-nem fázom – nyögött fel Izzie jólesően.

- Akkor? – fordította maga felé Bill. Pontosan tudta, hogy az érintései váltották ki kedvese testének finom remegését.

- Bill, hagyd abba, kérlek… - döntötte hátra fejét Izzie, ezzel szabadabbá téve nyakát.

- Hm, igen? Pedig úgy látom, hogy élvezed – folytatta tovább felesége kényeztetését.

- Nagyon – nyögte Izzie –, csak most nem alkal – Már nem tudta befejezni a mondatot, mert Bill egy hirtelen mozdulattal az ajkaira hajolt, hogy azután hosszú percekre a szenvedélyes csókjukba feledkezhessenek.

- Apa, mit kejesel anya szájában? – kérdezte Stephan rémülten. – Meg fog fulladni... - ütögette meg apja lábát, hogy végre észrevegyék őt. Hát igen, „aprócska gyermek a nagy óriással” szemben.

- Öhm… kisfiam – guggolt le fiához Bill, hogy egy szintbe legyen vele –, amikor két ember annyira szereti egymást, mint anya és apa, akkor – Nem tudta befejezni, mert fia közbeszólt:

- Éjtem apa, nem kell elmagyajáznod – jelentette ki büszkén. – Ha két embej szejeti egymást, akkoj egymás szájában szoktak tujkálni! – mondta ki okoskodva, mint aki annyira ért a témához.

- Hát nem egészen, de – Fia ismét félbe szakította.

- Ennek nagyon öjülök apa, de engem fel kéne öltöztetni – tette csípőre a kezét türelmetlenül Stephan.

- Hát ezt meg kitől tanultad kisfiam? – kérdezte Bill elképedve.

- Tőled. Ki mástól? – veregette meg apja vállát az ifjabbik Kaulitz gyermek.

- Ez így van – bólogatott Izzie elégedetten kuncogva, látva Bill megnyúlt arcát.

- De én nem is vagyok ilyen! – állt fel csodálkozva Bill fia mellől.

- Na, apa, gyeje máj segíts nekem öltözni – ragadta meg apja kezét Stephan és a gyerekszoba felé kezdte húzni.

- De még meg kell csinálnom a salátát – mutatott a tálra és a mellette felsorakoztatott hozzávalókra.

- Ne foglalkozz vele, majd én meg csinálom – legyintett Izzie. – Te csak öltöztesd fel a gyereket! Élvezni fogod – kacagott fel.

- Hallottam – jegyezte meg Bill sértődötten.

A gyerekszobába beérve Bill helyet foglalt az ágyon és várta, hogy milyen ötlettel rukkol elő fia.

- Apa, én fajmejt akajok felvenni, fekete pólóval, úgy ahogy te szoktad – nevetett bájosan Stephan.

- Kisfiam, az nem ünnepi öltözet – magyarázta Bill fiának. – Vegyük fel az inget, amit anyu kiválasztott. Abban olyan kis aranyos vagy – vette kezébe a korábban az ágyra ledobott inget.

- De nem szejetem az inget – hisztizett Stephan. – Én fajmejt akajok, apaaa!

- Ezt nem hiszem el. Nem csoda, hogy anyád kikészül tőled – rázta meg fejét Bill rosszallóan.

- Anya azt szokta mondani, hogy pont olyan vagyok, mint te – ugrott apja ölébe Stephan.

- Aha, szóval anyád azt mondta, hogy olyan vagy, mint én? És te mit gondolsz Minimanó? – tette fel Bill a nagy kérdést.

- Azt apa, hogy anyának teljesen igaza van. Én olyan vagyok, mint te, és ennek nagyon öjülök. Én is olyan jó énekes leszek majd, mint amilyen te vagy – ölelte át apját Stephan. Bill habozott egy kicsit, de aztán viszonozta fia gesztusát. Olyan erősen tartotta karjai között az Ő egyetlen kisfiát, mintha az lenne az utolsó dolog, amit még megtehet az életben. – Nagyon szejetlek apa, nagyon – nyomott egy cuppanós puszit apja arcára.

- Én is nagyon szeretlek Minimanó.

- Akkoj megengeded, hogy fajmejt vegyek fel? – szállt ki apja öléből Stephan és a fiókban kezdett turkálni.

- Hát nem tudom, anyád mérges lesz – nézett fel a plafonra. Hogy mit fogok én ezért még kapni? kérdezte magától Bill. – Egye-fene, vedd fel a farmert, ha annyira akarod – jelentette ki Bill mosolyogva. Sosem tudott nemet mondani egyszem gyerekének.

- Köszi, apa. Akkoj kimennél, szejetnék felöltözni, ha szabad – nézett bájosan Stephan az apjára.

- Persze. Az ajtó előtt megvárlak, csak siess – sétált ki a szobából Bill.

Kis idő múlva Stephan teljes harci díszben nyitotta ki az ajtót. Billt annyira meglepte a látvány, ami a szeme elé tárult, hogy egy szót sem bírt kinyögni. Stephan fekete farmert viselt fekete pólóval, melyen a „Bad Boy” felirat díszelgett, apró strasszokból kirakva. Hát igen. A kis Stephan apja ízlését örökölte.

- Jó leszek így? – kérdezte Stephan és körbeforgott apja előtt.

- Tö-tökéletes – dadogta Bill. – De szerintem anyád ki fog bukni – fogta meg Bill fia kezét és elindultak a konyhába, ahol azonban senkit nem találtak.

- Kicsim, hol vagy? Készen vagyunk – fordult körbe Bill feleségét keresve.

- Nappali! – kiabálta Izzie.

Na, most leszek kinyírva. Ezt már tuti nem élem túl. Nekem végem van – gondolta magába Bill.

- Jaj, apa, ne vágj máj ilyen fancsali képet – rázta meg Stephan apja kezét. – Anya, itt vagyunk! Nézd, milyen jól nézek ki! Apa szejint is nagyon jó. – Itt írta alá Stephan édesapja „halálos ítéletét”. Ekkor Izzie megfordult és fiát kezdte el bámulni hatalmasra nyílt szemekkel.

- Édes istenem, hogy nézel ki? – tette egyik kezét szája elé.

- Apa szejint jó nagyon. Igaz, apa? – nézett kérdően apjára, aki inkább fixírozta a plafont és a padlót felváltva, minthogy enyhén dühös felesége pillantását kelljen elviselnie.

- Szóval Manó, szerinted így néz ki jól Karácsonykor Stephan? – tette fel a kérdést Izzie mézes-mázas hangon.

- Hát… én…

- Missy, megjöttünk! – nézett hátra Tom.

- Oké – rángatta az övet Missy. – Apa, nem tudom kikapcsolni az övet.

- Majd én segítek – nyitotta ki hátul az ajtót Kristy Ann. – Így ni! Készen is van, Kisasszony – simogatta meg lánya arcát.

- Köszi, anya. Csengethetek? – kérdezte bájosan Missy az apjától.

- Persze, csak ne feküdj – mondta volna Tom tovább, de itt elhallgatott, látva, hogy lánya már megelőzte. – A csengőre – sóhajtotta beletörődve.

- Hát… én… szóval én… - És ekkor csengettek. – Csengettek! – Szinte elkiáltotta magát Bill, meghallva a csengőszót, ami egyben az ő megmentője is volt.

- Biztosan Tom bácsiék lesznek – engedte el apja kezét Stephan és az ajtó felé kezdett szaladni.

- Ezt még nem fejeztük be – súgta Izzie férje fülébe, míg megfogta a kezét, majd a bejárati ajtó felé kezdte húzni. Mivel Stephan elég izgága és türelmetlen gyerek, meg sem várta a szüleit, hanem engedély nélkül végre vágta az ajtót olyan lendülettel, hogy ennyi erővel tokostul is kitéphette volna.

Missy

- Szia Missy – pacsizott le rögvest Stephan az unokatesójával.

- Szióka prücsök – mentek beljebb a gyerekek.

- Ez szép. Nekünk se puszi, se pá. Jól van, megjegyeztem – elmélkedett hangosan Tom.

- Jaj, hagyd már, hiszen gyerekek – csípte meg az oldalát Kristy Ann.

- Csá, öcsi – ölelte meg öccsét Tom. – Szia, Izzie.

- Sziasztok – szorongatták meg egymást a barátnők is. Izzie és Kristy Ann gyermekkoruk óta a legjobb barátnők. Semmi és senki sem választhatja el őket. Szinte már nem is csak barátnőként tekintenek a másikra, sokkal inkább testvérként.

- Gyertek beljebb – terelgette beljebb a vendégeket Izzie.

- Köszi – mondta Tom kis habozás után.

- Még mindig egy nagy gyerek – rázta meg fejét Kristy Ann.

- Az, de ezért is szerettél bele – jegyezte meg Izzie egy olyan mindentudó fél mosollyal az arcán.

- Na, látod, ezzel nem szállok vitába – ült le a kanapéra Kristy Ann.

- Mit kértek inni? Van cola, narancslé, almalé, víz – sorolta volna az egész hűtő tartalmát Izzie, de Tom közbeszólt:

- Hozz be mindent, ami csak van – kacsintott Izzie-re.

- Öhm, azt hiszem, megyek segíteni – mondta Kristy Ann, mert látta, hogy most ő az a bizonyos nem kívánt személy a szobában.

- Anya, bemegyünk a szobámba játszani – rohant be a konyhába anyja után Stephan.

- Rendben van Minimanó, menjetek csak, de ne rosszalkodjatok! Na, nyomás – paskolta meg fia popsiját, ahogy az elszaladt mellette. – Na, mesélj! Hogy álltok Tommal? – kérdezte Izzie barátnője kétségbeesett tekintetét látva.

- Hogyan? Sehogy. Egy csiga is gyorsabb léptekkel halad, mint mi – fakadt ki Kristy Ann. – De már nem is érdekel! – sóhajtotta beletörődve. – Sohasem lehetek a felesége…