Geistrefahrer 6-7.rész

Drágáim!!

Ma meghoztam nektek Fru történetéből a Geistrefahrerből   két részt :)

Remember me még lehet ,hogy ma lesz ..:)

6. rész

Reggel mindent összepakoltak majd kocsiba ülve elindultak az édesanyjuk felé. Az úton Billnek be nem állt a szája és csak mesélte hogy mi minden történt vele Milánóban. Tom hallgatta testvére szavait, de valahogy az agyáig nem jutottak el, minduntalan csak arra tudott gondolni hogy ma végre láthatja Teklát.

- Tom! Figyelsz te rám egyáltalán? -kérdezte Bill, kizökkentve ezzel testvérét a gondolatmenetéből.

- Mi? Bocsánat nem figyeltem. -rázta meg a fejét Tom és tekintetét Billre emelte.

- Azt észre vettem. -mosolyodott el Bill. -Mostanában eléggé el vagy varázsolva.

- Dehogy is. -mondta Tom és az utat nézte tovább.

- Engem nem versz át bátyó, ki az? -fonta össze karjait Bill mellkasa előtt. -Ismerem?

- Nem, nem ismered. -mondta Tom, azonnal meg is bánta látva öccse felcsillanó szemét.

- Áhá! Na mesél! Hol ismerted meg? Milyen? Hogy néz ki? -bombázta a kérdéseivel Bill Tomot.

- Állj már le öcsi, vettél levegőt?

- Persze. -mondta Bill. Tom szerencséjére ekkor már megérkeztek a szülői házhoz. Kiszálltak az autóból és beléptek a házba ahol édesanyjuk tevékenykedett a kertbe. Mögé léptek és úgy köszöntek neki.

- Szia anya! -mondták egyszerre.

- Jesszusom! -kapott a szívéhez Simone, és felállt hogy köszöntse fiait. Az ikrek csak mosolyogtak hiszen mindig megijesztették édesanyjukat, de sose szidta le őket érte.

- Jó hogy itt vagytok. -mondta Simone és bement oldalán a két fiúval. Bent Gordon állítgatta a gitárját a kanapén, de amikor meglátta a fiúkat letette és kézfogással köszöntötte őket.

- Új gitár? -kérdezte Tom.

- Nem, ezer éve nem használtam. -mondta Gordon.

- Szép darab. -mondta Tom. -Szabad?

- Persze. -bólintott Gordon és Tom a kezébe vette a gitárt. Egy két helyen állítgatott rajta majd megszólaltatta.

- Jó hangja van. -mondta Tom majd visszatette a gitárt a kanapéra.

- És van mára programotok? -kérdezte Simone miközben két pohárba narancslét öntött ki fiainak.

- Nekem nincs, de Tomnak szerintem igen. -mondta mosolyogva Bill.

- Bill! -szólt Tom öccsére.

- Áh, csak nem Tekla? -kérdezte Simone. -Igazán helyes lány.

- Anya! -mondta Tom.

- Ugyan szívem, hagyjad. Majd Tom eldönti, nagyfiú már. -mondta Gordon.

- Igen, úgyhogy megyek is. -mondta Tom és kilépett az ajtón. Egyenesen Tekla házához sétált és közben gondolkodott hogy mit is mondjon neki. Az út közben egy rózsa bokor mellett ment el, és le is szakított róla egyet. Mikor Tekla házához ért becsöngetett. Hallotta hogy léptek közelednek az ajtóhoz. Kinyílt és ott állt előtte Tekla egy XL-es méretű pólóban, kissé kócos hajjal.

- Szia. -köszönt Tom bátortalanul és végignézett Tekla testén.

- Oh, szia Tom. -köszönt Tekla. -Mi járatban?

- Ezt neked hoztam. -nyújtotta át Tom a rózsát neki.

- Köszönöm. -fogadta el a rózsát. -Gyere be.

- Nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz, csak hosszú napom volt, de nyugodtan gyere be. -mondta Tekla, Tom pedig belépett a lakásba. Egyszerű berendezésű ház volt, sok festménnyel, képpel és régi dolgokkal.

- Szép lakás. Otthonos. -mondta Tom.

- Köszönöm. Mit hozhatok neked? -kérdezte Tekla.

- Egy pohár ásványvizet elfogadnék. -mondta Tom.

- Azonnal hozom.-mondta Tekla és a konyhába ment. Visszatérve Tom kezébe adta a poharat.

- Mond csak miért is jöttél pontosan?

- Van mára programod? -kérdezte Tom miután megitta a vizét.

- Nincs.

- Akkor lenne kedved eljönni velem este moziba? Ha jól tudom ma vetítik azt az új zenés filmet.

- De, van kedvem. -mondta mosolyogva Tekla.

- Rendben, akkor hétre itt leszek érted. -mondta Tom és ajtó felé indult el.

- Rendben. -mondta Tekla, majd elköszöntek egymástól és Tom elindult hazafelé. Furcsán érezte magát, mintha valami megindult volna benne, valami új dolog.

7. rész

Mikor hazaért ott díszelgett az arcán az a levakarhatatlan mosoly. Bill rögtön szólt volna, de Tom csak bólogatott amellyel egyértelmű választ adott mindenkinek.

*Tom*

Gyorsan felfutottam a szobámba és elővettem egy fekete farmert, fekete felsőt és egy hozzá illő fejpántot. Elmentem a fürdőszobába ahol letusoltam és felöltöztem. Magamra fújtam a parfümömből. A szobámba visszaérve rápillantottam az órámra, fél hetet mutatott. Kimentem a lakásból, és beültem az autómba. Gyorsan odaértem. Mikor az ajtó felé lépdeltem egyre jobban görcsöltem, és a gyomrom borsószemnyire zsugorodott össze.

- Mi a fene van veled? Szedd össze magad, menni fog. Nyugi. -korholtam magamat és próbáltam nyugodt lenni. Bekopogtam. Pár pillanat múlva kinyílt az ajtó és Tekla szinte a karjaimba vetődött. Sírt. Rázkódott a teste a karjaim között. Kicsit idétlenül álltam ott és nem értettem semmit sem. Miután kissé megnyugodott beljebb mentünk és leültünk a kanapéra. Ekkor vettem észre hogy a szemei kisírtak és vörösen csillognak.

- Mi történt Tekla? -kérdeztem.

- Peter itt volt. Én úgy félek Tom. -mondta. Nem értettem hogy ki ez a Peter de látva hogy Tekla hogy remeg biztos voltam benne hogy nem szívesen látott személy.

- Ki az a Peter? -kérdeztem rá.

- Peter az exbarátom. Eleinte jól megvoltunk aztán ahogy átvette az apja cégét, minden rosszra fordult. A pénz lett a mindene és ott bántott minket ahol csak tudott. Aztán mikor megtudta hogy állapotos lettem egyik nap veszekedtünk és lelökött a lépcsőn. Elvesztettem a kisbabánkat, de őt nem érdekelte. Aztán megszöktem tőle, de most megint itt van és megfenyegetett, hogy még visszajön. -mesélte Tekla és minden eges szava után egyre nagyobb düh terjedt el bennem.

- Ne félj. Itt maradok veled és megvédelek. -mondtam és még jobban magamhoz szorítottam.

- Nem muszáj Tom. -mondta gyorsan Tekla.

- Ne ellenez, itt maradok. -mondtam. Megadóan bólintott és fejét a nyakamba fúrta. Megesküdtem magamnak hogy ha kell erőszakkal is megvédem őt.

- Köszönöm. -suttogta és kezeit mellkasomra tette. Teljesen leblokkoltam, hogy tud egy ilyen kis mozdulattal annyi mindent elindítani bennem? Nem értem saját magamat és viaskodik a szívem az eszem ellen. Meggárgyultam?...vagy mi történik velem? Nem szóltunk egymáshoz, hiszen mit is mondtam volna neki. Egyszer csak azt vettem észre hogy elaludt az ölemben. Nem mertem megmozdulni, mert féltem hogy felébred. Kihúztam az egyik kezem a dereka alól, de ekkor megmozdult és fejét a lábaimra hajtotta és úgy aludt tovább. Szabad kezemmel próbáltam elérni a takarót ami a kanapé másik végében volt. Megfogtam és Teklára terítettem. Végig néztem rajta és talán állíthatom azt hogy nála szebb nőt én még életemben nem láttam. Az én kezeimhez képest apró kis kezei voltak, félhosszú barna haja és vékonyka, törékeny teste. Félősen simítottam végig a haján, egészen a hátáig. Egy pár perc múlva engem is lenyomott az álom és kezemet derekán pihentetve elaludtam. Reggel arra ébredtem hogy borzasztóan zsibbad a nyakam. Kinyitottam a szemeimet és körülnéztem. Tekla még mindig az ölemben aludt. Nem akartam felébreszteni. Megmozgattam a nyakamat ami ropogni kezdett, de utána már nem fájt. Kinyújtóztattam a karjaimat ami miatt kicsit megmozdultam és Tekla is felébredt. Felemelkedett ülő helyzetbe és megdörzsölte a szemeit.

- Jó reggelt. -mondta még kicsit álmosan.

- Neked is. -mosolyogtam rá. Édes volt így reggel, kócos hajjal és még álmosan. Jézusom, mondjátok hogy nem azt írtam hogy édes volt...ajajj. Itt komoly bajok vannak.

- Csinálok egy kávét. -mondta majd felállt mellőlem és a konyhába ment. Felkeltem én is és utána mentem. -Ülj csak le, mindjárt kész. Hogy iszod?

- Két cukorral. -mondtam és felültem egy székre.

- Tessék. -tette elém a kávét és ő is leült. -Köszönöm hogy itt maradtál velem éjszaka.

- Ugyan, nincs mit. -mondtam és belekortyoltam a kávémban. Ekkor kopogtak. Tekla összerezzent és láttam rajta hogy fél, nagyon fél. Felálltam a székről és az ajtó felé mentem. Kinyitottam és egy férfi állt előttem. Meglepődve nézett rám, akárcsak én rá.

- Maga meg ki? -kérdezte cseppet sem normálisan.

- Tom Kaulitz. És maga? -kérdeztem vissza.

- Peter Rotmüller, Tekla vőlegénye. -nézett rám egy diadalittas mosoly kíséretében. Hátra néztem, és Tekla még mindig ott állt és szinte remegett a félelemtől.