Geistrefahrer 13-14. rész

Drágáim!

Ma hoztam nektek 2 részt Fru történetéből a Geistrefahrer-ből.

Ne haragudjatok ,hogy még nem raktam fel a ,megígért Remeber   me  részt .  Holnap sí szünetem van , és ezért már délelőtt fel tudom rakni . 

                               Jó olvasást !

13. rész

Reggel némi zene szűrődött fel a szobámba. Lementem és valami elképesztő látvány fogadott. Éppen valami pop dal ment a rádióban, és közben Tekla halkan dúdolta és a ritmusra mozgott egy kicsit. Megmosolyogtatott ez a látvány és bevallom férfiasan megdobbant a szívem tőle.

- Jajj, Tom. -vett észre engem és kikapcsolta a rádiót. -Mégis mióta állsz itt?

- Csak pár másodperce. -mondtam mosolyogva. -Mit csinálsz?

- Csak egy kis reggelit dobok össze, ha már ide költöztem a nyakatokra.

- Ezt most felejtsd el. Én ajánlottam fel neked. Nem minden barátomnak teszek ilyen ajánlatot. -mosolyogtam sejtelmesen.

- Oh. Igazán megtisztel ezzel Herr Kaulitz. -jött felém mosolyogva. Egy pillanatra mintha megijedtem volna a hirtelen közeledésétől.

- Barátokért mindent. -mondtam bugyután.

- Tom...én...-kezdte el mondani de ahogy meglátta Billt elfordult tőlem és visszament a tűzhely mellé. Bevallom most inkább visszaküldtem volna Billt a szobájába, de ezt sajnos nem tehettem meg. Csendben megreggeliztünk, majd míg én mosogattam addig Tekla az asztalt törölgette. Félve hátrapillantottam, és majdnem kiejtettem a kezemből a tányért. Az a falatnyi nadrág rajta, és az a testhez simuló felső. Mikor félve felém fordult én elkaptam a tekintetem róla és inkább letettem a tányért mielőtt még összetörném.

- Am...Tom, beszélhetnénk? -kérdezte Bill. Bólintottam majd felmentünk az ő szobájába. Láttam rajta hogy ideges, de nem tudtam hogy miért.

- Igen? -néztem rá.

- Én este elmegyek, így csak ketten lesztek.

- Komolyan? -kaptam fel a fejemet.

- De semmi disznóság Tom. -fenyített meg Bill.

- Tudom. Nem is terveztem. -ráztam meg a fejemet.

- Csak arra kérlek hogy ne szúrd el. Nem érdemelné meg ez a lány. -nézett rám.

- Tudom, de mit csináljak ha egyszer félek elmondani neki? -kérdeztem és szinte könyörögve néztem rá.

- Add önmagad, és várj a megfelelő percig. -mondta sejtelmesen.

- De az mikor jön el? -kérdeztem.

- Azt majd érzed. -mosolyodott el, majd rám kacsintva felállt az ágyról és kiment a szobából. Ezek a Billes gondolatai, sokszor megőrjítenek. De ha ő így mondja biztos jó, vagyis remélem. Átcsoszogtam a szobámba és átöltöztem. Végig kattogott az agyam hogy, hogyan csináljam az estét. Miután átöltöztem kimentem a szobámból, de a fürdőszoba előtt megálltam. Egy résnyire nyitva volt így pont megláttam a tükröt, onnan pedig Teklát, amint öltözik. Olyan vékony kis teste volt, de persze a tükörből csak a derekáig láttam és csak hátulról. Vékony kis háta van, keskeny válla, de nekem mégis ő volt a legszebb. Mikor kicsit megfordult megláttam egy kis tetoválást az alhasa bal oldalán. Nem láttam pontosan hogy mi az. Ekkor valaki megérintette a vállamat és majd' kiugrott a szívem a helyéről.

- Bocsi. -nézett rám Bill.

- A frászt hozod rám. -mondtam még mindig zihálva.

- Mit csinálsz? -kérdezte furcsán mosolyogva.

- Én? Semmit. -mondtam zavartan.

- Akkor jó. -mosolygott még mindig majd elment a szobájába. Minden óra percnyi gyorsasággal telt el, és egyre jobban közeledett az este és egyre jobban féltem, és kezdtem ideges lenni. Bill pórbált nyugtatni, több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Eljött az este és Bill el is ment Andreashoz. A szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem hogy ez már nem a régi Tom Kaulitz, ez más. Míg Tekla a szobánkban tett-vett addig én egy kis spagettit csináltam. Miközben vágtam a paradicsomot, véletlenül megvágtam az ujjamat.

- Francba! -káromkodtam el magamat.

- Tom! Mi történt? -jött le Tekla.

- Semmi csak elvágtam az ujjamat. -pillantottam a kezemre és láttam hogy a hüvelykujjamat szépen hosszában elvágtam.

- Gyere. -fogta meg a kezemet és a csap alá tartotta. Nem is igazán a kezemre figyeltem hanem néztem őt.

- Van kötszeretek? -kérdezte.

- Nincs. -ráztam meg a fejemet.

- Oh. Várj. -mondta majd egy kést elővéve belevágott a fehér ingjébe és leszakított belőle egy darabot. Öntött rá egy kis citromlét.

- Ez most kicsit csípni fog. -mondta majd óvatosan betekerte vele a sebemet.

- Kicsit? -kérdeztem fogamat összeszoríta. Bevallom hogy marhára csípett. Hirtelen egy puszit nyomott az arcomra.

- Így jobb? -kérdezte. Nem tudtam megszólalni, csak felé hajoltam. Szememet ajkaira vezettem, majd visszapillantottam gyönyörű kék  szemébe. Halványan bólintott majd egyre jobban közelítettem ajkammal az övéhez. Mikor majdnem összeértek szinte a szájába suttogtam.

- Nem muszáj ha nem akarod. -suttogtam, de választ nem kaptam csak puha ajkait éreztem az enyémeken.

14. rész

Ajkai követelőzve tapadtak az enyémekre. Kezem dereka köré fonódott és még jobban magamhoz húztam őt. Ő karjait nyakam köré fonta és lábujjhegyre állt hogy még jobban elérjen engem. Hát igen...az a 10-15 cm különbség. Ahogy elváltak ajkaink szinte már hiányzottak is. Lehet valaki ennyitől függője valakinek? Nem tudom. Kissé bután mosolyogva néztünk egymásra s homlokunkat egymásnak döntöttük.

- Ez most az amire gondolok? -kérdezte szinte suttogva.

- Nem tudom hogy te mire gondolsz. -ráztam meg a fejemet. -De ha erre akkor igen. -mondtam s egy rövidke csókot nyomtam a szájára.

- Igen. -mondta. -Tom a spagetti! -szólt rám. Gyorsan elengedtem és levettem a tűzhelyről a már teljesen szétfőtt tésztát és a kissé odaégett szószt.

- Hát a tészta szétfőtt a szósz meg odaégett. -húztam el a számat.

- Se baj. Feljavítjuk! -mondta. -Csak pár zöldség kell.

- Hozom. -mondtam s kivettem mindenfélét amit találtam. Paprikát, cukkinit, és pár paradicsomot. Csak figyeltem ahogy szeletelte őket. Engem nem engedett vágni mondván hogy inkább figyeljek mert legközelebb én csinálom. Hát...figyeltem. Elővettem egy jénai tálat. Ő beletette az aljába a szétfőtt tésztát, rá a zöldségeket és a szószt, majd a tetejére egy kis sajtot reszelt. Alig 20-25 perc múlva már kész is volt.

- Huha. -vettem ki a sütőből és az asztalra tettem.

- Íme a feljavított spagettid. -mosolyodott el Tekla.

- Hát...tény hogy jobban néz ki. -ültem le az asztalhoz míg ő egy zöldségeskockát tett a tányéromra.

- Jó étvágyat. -mondta majd elém tette az ételt. Bevallom irtó finom volt. Nem is beszéltem hanem inkább csak ettem.

- Hát....elismerem, jobb lett mint a spagettim lett volna. -dőltem hátra a széken.

- Ugyan, nem nagy szám ez. -tette be a mosogatóba a tányérokat. Felálltam a székről és hátulról átöleltem őt, s fejemet a vállára tettem.

- De nekem akkor is ízlett. -mondtam.

- Akkor jó. -fordult felém és egy puszit nyomott a számra, majd elment mellettem.

- Hé! -kaptam utána . -Ez nem elég.

- Telhetetlen vagy. -rázta meg a fejét és egy rövidke csókot adott. Leültünk a kanapéra és az ölembe húztam őt.

- Bill miattunk ment el? -kérdezett rá Tekla.

- Hát....végül is igen. -vallottam be.

- Nem kellett volna ezért elmennie.

- De akkor ez most nem történt volna meg. -néztem rá.

- Nem olyan biztos az. -nézett rám kacéran, majd folytatta. -A fürdőszobai jelenetem bevált.

- Mih? -köpni nyelni nem tudtam. Szóval direkt hagyta nyitva. Tudta hogy úgy is benézek.

- Muszáj volt visszavágnom amiért előttem vetkőztél le. -nézett rám egy diadalittas mosoly kíséretében.

- Oh, teee. -néztem rá düht színlelve majd látva kislányos bocsánatkérő tekintetét csiklandozni kezdtem.

- Tom! -visított fel és magam alá gyűrtem őt. -Hagyd abba!

- Nem. -folytattam tovább a tevékenységemet.

- Kérlek. -mondta majd abbahagytam és ráültem a csípőjére.

- Megadod magad? -kérdeztem kaján vigyorral az arcomon.

- Igen, ha leszállsz rólam. -mondta még kissé zihálva.

- Miért? Nekem nagyon is kényelmes. -kezdtem el mocorogni rajta.

- Nehéz vagy. -mondta s rám pillantott. -Összetörök alattad.

- Hmm....azt hiszem azt nem akarom. -szálltam le róla s ajkait egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

- Későre jár. -ásított egy nagyot. -Én ha nem baj lefekszem.

- Oké. Én szerintem még megvárom Billt. -ültem le a kanapéra s onnan néztem őt ahogy felmegy a szobába.

- Jóéjt. -kiáltotta le nekem.

- Neked is! -kiáltottam vissza s mosolyogva nyugtáztam magamban hogy ez nagyon jól sikerült. Csigalassúsággal teltek el az órák és már 12 óra is elmúlt, de Bill még sehol sem volt. Nem szokott ilyen sokáig elmaradni és csak 10 órát beszéltünk meg, hogy addig kell csak elmennie. Féltem hogy baja esett így inkább tárcsáztam őt.